Egy párkapcsolat vége önmagában nagyon traumatikus és nehéz lehet mind felnőttnek, mind gyereknek. Mire számíthatunk egy új párkapcsolat kialakítása során? Mire érdemes figyelni már az elejétől kezdve?
Szomorú, de néha egy konfliktus a párkapcsolat megszűnéséhez vezet. Az új pár kialakulása pozitív fordulat. A helyzet azonban bonyolulttá válhat az előző kapcsolatból származó gyerekek és az új partner között.
Ideális esetben az új partner (és annak gyermekei) bemutatása a gyerekek felé fokozatosan történik. Ideálisabb megvárni a stabilnak tűnő, kialakult kapcsolat fázist ezzel a lépéssel. Ezáltal a gyerekek nincsenek kitéve rövid kapcsolódás után egy újabb, esetleg traumatikus veszteségnek. Ez nem jelenti azt, hogy egy partnert a randevúzás fázisában titokban kell tartani. Érdemes beszélni róla a gyermek életkorának megfelelő szinten az első pár találkozó után nagy vonalakban. Például: “Megismertem valakit, most találkozgatunk, még nem tudom, hogyan alakul a dolog. Kicsit később majd te is megismerheted.” Kézenfekvő lenne, de nem ajánlatos a gyermeket soha, semmilyen körülmények közt a párkapcsolat részleteibe, konfliktusokba belevonni, partnerként vagy tanácsadóként kezelni. Ez nagyobb gyerekekre ugyanúgy áll. A gyermek azért gyermek, mert joga van a felnőtt gondoktól mentes gyermekkorhoz. Nem az ő dolga és felelőssége a felnőttek párkapcsolati dolgaiban résztvenni vagy tanácsot adni. Ha ez megtörténik, a gyermek elveszíti a gyermekkorának egy fontos részét, parentifikálódik. Ebből pedig súlyos, nehezen helyrehozható problémái származhatnak később az élete összes területén. Csábító, de szintén előnytelen a gyermeknek a “gyermekem legjobb barátja vagyok” helyzet. A szülő legyen szülő, a gyermek pedig gyermek. Ez biztonságérzetet ad a kicsiknek, és nem zárja ki a kettejük közti bizalmas, szeretetteljes viszonyt. A gyermek ne vegyen részt a felnőttek dolgaiban – párkapcsolati, munkahelyi konfliktusokban – se annak hallgatójaként se tanácsadóként. Természetesen mindenről lehet beszélni nagy vonalakban. Pédául: “Fáradt vagyok mert nehézségek vannak a munkahelyen. De majd megoldom őket.”. A részletekbe nem tanácsos a gyermeket bevonni akkor sem, ha ő kérdezi vagy kéri.
Ideális, ha az új partner bemutatása fokozatosan történik. Így a gyermeknek van ideje lassan megismerni az illetőt. Így megéli a saját érzéseit és alkalmazkodik az új helyzethez. Ha az új partnernek gyermeke van, érdemes előbb csak a partnert bemutatni (és szóban elmondani, hogy vannak gyerekei is). Az első találkozó sose legyen hosszabb egy-két óránál, segítve az új élmények feldolgozását. A következő találkozók fokozatosan egyre hosszabbak lehetnek, majd később közös program a másik oldalon lévő gyerekekkel is és így tovább. Kifejezetten kerülendő például az új partnert úgy bemutatni, hogy az éppen odaköltözik. Így ugyanis a gyermeknek nincs módja érzései feldolgozására, kérdések feltevésére. Azonnal alkalmazkodnia kell egy számára idegen emberhez, akivel még nincs kialakult viszony, nincsenek lefektetve a szabályok. Ebben a helyzetben szinte borítékolva vannak a későbbi konfliktusok. Egyáltalán, ha tervben van az összeköltözés, érdemes erre a gyermeket előtte fokozatosan, több alkalommal elbeszélgetve felkészíteni (a döntést azonban ne ő hozza!).
Ha már az összeköltözésről van szó: érdemes az új közös család szabályait előre megbeszélni és lefektetni. Minden fél életében változás történik. Mindenki dolgait a megszokottól eltérő módon kell majd végezni. Ez nem lesz könnyű. Ki és mennyi házimunkát végez majd? Hogyan oszlanak meg az anyagi dolgok? Mennyi időt tölt a pár egymással, mennyit a gyerekekkel? Kinek milyen szerepe és feladata lesz a gyerekek körüli teendőkkel, a gyerekneveléssel? Hogyan rendezik a konfliktusokat? Ez kissé száraznak és pragmatikusnak tűnhet, különösen az első “rózsaszín” időszakban… Hosszú távon azonban igencsak meghálálja majd magát ez a kezdeti megbeszélés. Úgy is tekinthető, mint a pár közötti későbbi megbeszélések főpróbája, összeköltözés előtt.
A közös szabályok kialakításakor néhány általános tanács a párok többsége esetében jól működik. Természetesen nincs olyan recept, ami minden családnak megfelel. Néhány egyszerű megfontolás azonban hozzásegít a kiegyenlített szerepekhez. Ez segíti a felek közti együttműködést és a harmónikus együttélést.
- A szabályokat a szülők hozzák – közösen
Ez nem azt jelenti természetesen, hogy a gyerekek kívánságait nem lehet figyelembe venni. Azonban fontos, hogy a végső döntést a felnőttek hozzák, mindkét (három, négy..) fél szempontjainak az igénybevételével. Ez lehet akár hosszabb tárgyalási folyamat, lényeg, hogy az eredményben mindenki kapjon valamit, amit szeretne. Esetleg ha az egyik szabály inkább az egyik fél érdekeit preferálja, a másik szabály lehet a másik javára. A kulcsszó a hierarchia (felnőttek döntenek) és a kiegyenlítettség. Ha mindig az egyik fél dönt, utóbb a másik úgy érzi majd, nem veszik őt figyelembe. A szabályokat hozó fél pedig megcsömörlik azon, hogy minden az ő döntése és felelőssége.
- Jobb minden dolog megosztása – legalább kismértékben
Napjainkban a legtöbb háztartásban mindkét fél dolgozik. Emellett mindkét félnek igénye van a pihenésre, kikapcsolódásra. Ha a háztartással kapcsolatos feladatokat megosztják a felek egymás közt, kétszer olyan gyorsan végeznek mindennel és több idejük marad egymásra. Más a helyzet, ha az egyik fél otthon dolgozik, főállású szülőként. Azonban még ebben az esetben is szerencsés a másik félnek is segíteni a háztartás körüli dolgokban. Az otthon végzett munka ugyanis nem korlátozódik napi nyolc órára, és nem lehet nap végén letenni a munkát. Sőt, a feszesebb műszak általában akkor kezdődik, amikor nap végén vagy hétvégén együtt a család. A pénzügyekben szintén szerencsés, ha van közös rész. Nem minden pár van kezdetben is olyan mély egyetértésben, hogy közösen tudják kezelni teljes kasszát. A kettéosztott költségvetés azonban sok konfliktushoz vezet. Köztes megoldásként elképzelhető, hogy mindkét fél a fizetése arányaiban egyenlő részét, mondjuk felét egy közös kasszába adja, amiből a megegyezés szerint dolgokat, pl élelmiszert, háztartással, esetleg a velük együtt élő gyerekekkel kapcsolatos dolgokat fedeznek. Minden megoldás jó ezen kívül is, amivel mindkét fél valóban hosszú távon is elégedett.
- A másik fél szülőpár részeként való pozícionálása
Amikor két felnőtt gyerekek mellett összeköltözik, mozaikcsaládot alkotnak. A családban a szülő és partnere is szülői szerepet tölt be. Nagyon fontos, hogy a páros kezdettől fogva így kezelje egymást és konzekvensen így tájékoztassa a gyermeket is. Lehetnek nézeteltérések. Különböző családokból érkezve eltérőek a gyermeknevelési szokások. Néha a másik fél előre nem egyeztetett dolgokban máshogy neveli a gyereket, mint ahogyan vér szerinti szülő szokta. Fontos azonban látni, hogy mindenki egy fedél alatt él, közösen képeznek egy családot. Emiatt fontos, hogy legyen lehetősége a másik félnek is, hogy kivehesse szerepét a szülői feladatokból. Öngólt jelent megkérdőjelezni a másik fél nevelési módszerét a gyermek előtt. Ez aláássa annak szülői tekintélyét. A gyermek tisztelete csökken, és ellenséges viszony alakul ki a gyermek és az új pár közt. Ez sajnos a párkapcsolatban is ellenségeskedéshez vezet. Ha eltérés van a gyermeknevelési kérdésben, azt kettesben, a gyermek számára nem hallható módon érdemes egymással egyeztetni.
- Közösen az új fedél alatt
Legideálisabb, ha az összeköltözés kezdetekor vagy röviddel utána együttesen egy új lakhelyre költöznek, amit lehetőség szerint közösen fedeznek. Ez segít elkerülni hosszú távon “az én házam az én váram” csapdát, vagyis azt, hogy a ház szabályai, és nem új közösen megalkotott rendszer szerint kéne élni. Ha ez nem lehetséges, akkor mindenképpen érdemes a közös új élet kezdetekor leülni, és megbeszélni, ki mit visz ebbe a kapcsolatba, és mit vár a másiktól.
+1 Újratervezés, újratervezés, újratervezés….
Egy új mozaikcsaládban a harmonikus együttélés kialakulása rövidebb esetben 3-5 évet vesz igénybe (hosszabb esetben ez akár 10 év is lehet…). Nem szabad túl rövid idő alatt túl sokat várni a helyzettől. Nem várható, hogy amint a párkapcsolat romantikus elején, úgy az összeköltözéssel is azonnal minden remek lesz. Lesznek konfliktusok, amelyek a különböző családi minták, eltérő szokások, és előző kapcsolat(ok) okozta traumákban gyökereznek. Ez nem baj, ez a normális összecsiszolódási folyamat része. Érdemes látni, hogy egy konfliktus mindig egy lényeges probléma felszínre kerülését jelenti. Emiatt lehet azt végre – most, hogy felszínen van – megoldani: új közös szabályok kialakításával. A cél nem a konfliktusok megszüntetése, hanem az előjövő problémák hatékony megoldása. Ehhez pedig új szokások és rendszerek kialakítására van szükség.
Röviden, egy fedél alatt külön kasszán, külön nevelt gyerekekkel lehetséges, de kevésbé hasonlít egy családra. Inkább hasonlítos idegenekre összezárva. Ilyen helyzetben nehezebb a kohézió és nehezebb egységesnek lenni a nehézségek megoldásakor. Ha azonban le lehet ülni egymással, és új szabályokat létrehozni, ha a régiek már nem működnek, a rendszer jól fog működni és menni fog a maga útján.
Ha pedig ez nem sikerül külső segítség nélkül, akkor ott vannak segíteni a család- és párterapeuták is.
